Élet a tyúkudvarban

Tippek, hogyan szoktasd le a tyúkodat a kotlásról

2020. augusztus 17. 15:00 - Donkey Hote

Egy gondos kotlós aranyat ér, főleg, ha jókor ül meg. Viszont megeshet, júniusban, júliusban nem a csibekeltetés a legfőbb szempontod, hanem a már meglévő csapat felnevelése. Amennyiben az egyik kedvenced anyai pályára akar lépni, de nem szeretnél több csibét, javaslom, szólj közbe. 

Miért szoktassam le a tyúkomat a kotlásról?

Egy tyúk kotlása – csibék nélkül – általában öt hetet tart. Ezt követően, csak akkor marad, ha nevel. Ezidő alatt, szinte mindig a fészekben tartózkodik. Éppen ezért – feltéve, nem szeretnéd megültetni – fölöslegesen teszed ki egészségügyi veszélynek, plusz még tojást sem rak.

Amint a levegő melegedni kezd, a tetű egy-egy ólban gyakrabban jelentkezik. A baromfi is ekkor kezd többet tojni, ennélfogva sűrűbben látogatja a fészket. Nagy valószínűséggel néhány bogár kimászik belőle, és a tojóhelyen nekiáll szaporodni.

Amennyiben egyik kedvenced megkotlik, szinte mindig a helyiségben fog tartózkond, egy temérdek vérszívó között. Testhőjével és párájával ideális körülményt alkot gyarapodásának. A lábrüh a csüdjéről, míg a tetű és az óvantag a törzse többi részéről szívja a vérét. 

Sokkal kevesebbet eszik. Míg egy átlagos tyúk naponta kétszer jóllakik, addig egy kotlós kétnaponta, de legtöbbször háromnaponta cselekszik így. Következményképp, testtömegéből jelentősen sokat veszít.

A megemésztett tápanyag a vérbe jut, onnan a sejtbe. Egy állat minél kevesebbet táplálkozik, a vérébe annál csekélyebb tápanyag kerül. És ha nem figyelsz, ehhez még társul a paraziták csapolása. Láttam már példát, hogy kotlós vérszívók martalékává válik. Érdemes elkerülni.20180907_101034.jpg

Hogyan szoktassam le a tyúkomat a kotlásról?

Ezt a kérdést az öregek is feltették maguknak. A régen alkalmazott módszerek legnagyobb része ma már állatkínzásnak minősül. Ilyen a kotlóstyúk kikötése, vagy koplaltatása huzamosabb ideig. Napjainkra ennél sokkal állatbarátabb módszerek is léteznek, amik hatásosnak bizonyulnak.

Vízben áztatás

Noha első látásra nem tűnhet túl tyúkbarát megoldásnak, véleményem szerint az. Praktikus. Egy vödörbe teszel langyos vizet, lehetőleg ne túl sokat, mert nem az állat megfullasztása a cél. A kotlóst helyezd a pitlibe, de ügyelj, nehogy belenyomd a fejét! Mozgasd fel-le nagyjából másfél-két percig, hogy a tollak alá behatoljon a nedvesség.

Két szempontból is hasznos. Feltételezem, jártál már strandon. Amint kijössz a medencéből, elkezdesz fázni. Ez a víz párolgása miatt van, ugyanis a folyamat elvonja a testhőt. Ez nem történik másképp a kotlós esetén sem: a száradó tollakról eltűnő cseppek igénylik a madár testhőmérsékletét. A gyakori testhő veszítés miatt elmúlik róla a kotlás.

Második szempont egy afféle mellékhatás. A lábrüh elpusztítására az egyik bevált módszer, ha a levegőt elzárod tőle. Amíg kotlósod a langyos vízben van, az atka nem kap levegőt. Legalább négy-öt napig folytatva a procedúrát, megcsappan az élősködő lábrüh száma.

Leszokató ketrec

Talán ez a legjobb megoldás, viszont időigényesebb elkészíteni. A ketrec abban különbözik az átlagostól, hogy az alja nem fából, hanem nagy lyukú hálóból, vasrácsból készül. Az építményt érdemesebb fából készíteni, ugyanis egyszerűbb dolgozni vele. Helyezz egy ülőrudat is bele, illetve élelmet, friss vizet!

Madarad számára kényelmetlen lesz a hálón vagy a rácson állni, ezért inkább a rúdon fog ülni. A levegő átáramlik a tollai között, ezért anyai vágyain hamar túllép. Addig hagyd benn, amíg nem hallod, a kotyogás átmenne káricálásba. Miután kiengeded, két hét múlva ismét tojni kezd.

Íme egy ötlet, ami segíthet a tervezésben. A kép forrása: sustainablescientist.net

dsc02323.jpg

Források:

Fresh Eggs Daily: 9 Reasons to Break a Broody Hen
Báldy Bálint: A baromfi tenyésztése (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1957)

* A cikk létrehozva: 2017. június 16.
* Utoljára szerkesztve: 2020. augusztus 17.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr6512564059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása