Élet a tyúkudvarban

Tündérmese japánokkal?

2017. június 23. 15:00 - Donkey Hote

Az életben nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogyan azt mi szeretnénk. De amit elvesz, azt apró lehetőségsugarakként az égre kínál, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy beléjük kapaszkodjunk és száguldjunk az ismeretlenbe önfeledten, jót remélve. 

Apró kis japántyúkom, Tuka (Etukának hívják, de ez valahogy barátságosabbnak tetszik) kotlásáról már írtam. Itt olvashattok róla: Japán kotlós. Anno tíz tojást tettem alá, saját törpetyúkjaimtól. Nagyon bíztam öregedő kakasomban, összeszedve erejét még képes lesz észvesztő génjeit átadni az utókornak. Tévedtem. 

Az első lámpázást követően az eget felhők borították, eltakarva az éltető csillagot. Tétlen ültem, várva az isteni csodára. Esőre állt az idő... Akkoriban keltek a kisludak, az első keltetővel. Az egyik falubeli jelentkezett tíz kislúdra, hívott a nagyi, hogy át kellene ugrani megbeszélni a pénzügyeket, satöbbi. 17857417_1461350827319558_1515400655_n.jpg

Az utcán álltunk. A nagyi beszélt, én csendben álltam, tétlenül. A telek utcára nyíló ajtaja nyitva volt, már kínomban azon leskelődtem befelé, hátha látok valami érdekeset. Az esőfellegeket elhessegették a sugarak. Újra volt remény. 

Bekérezkedtem az udvarba, nem bírtam magammal, szárnyaltam a végtelenben. Berohantam a tyúkudvarba. Néhány japántyúk pár kakassal kapirgált monoton, megállás nélkül. A tyúkokon látszott, hogy tojnak, hát megkérdeztem, van-e tojás eladó? 

A nénike mosolygott rám, majd szólt a fiának és tizenhárom tojással jöttem haza. A nap sütött, szinte égetett. A kincsektől megfosztott kismama majd táncra perdűlt a boldogságtól, mikor megkapta aranytojásait. Boldogok voltunk. Mi ketten, a végtelenben. 18268640_808414059306474_144304739158758085_n.jpg

Eljött az első lámpázás. Az idő ködös volt, a vészjósló fellegek eltakarták a napot. Fáklyás ködlámpámmal átvizsgáltam a tojásokat. Pengeélen táncoltam. Cipőm majdhogynem elkopott a végére. Már kezdtem fellélegezni. Egy óvatlan pillanat, egy huppanás, egy koppanás és egy kiáltás. Felelőtlen kezeim elengedték a kis árvát. Szerencsére terméketlen... 

Viszonylag gyorsan húzták a lovak az idő szekerét. Elérkezett a nagy nap. Egy pillanat leforgása alatt tizenegy aranypipe volt az igazgyönggyel díszített anyuka alatt. A tizenkettedik úton volt... Estig vártam, majd az égbolt sötétedésével meglámpáztam azt az egyet. A csibe halott volt. 18216674_808927379255142_4769801230041562838_o.jpg

Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. A lényeg az volt, hogy a tizenegy ép és egészséges. A kismama védte őket mindenáron. Innentől a feladatom csak annyi volt, hogy tündér kereszt apaként óvjam őket és kívánságaikat teljesítsem. 

Szépen nőttek. Már négy hetesek lehettek, amikor éjjel az egyik kinn maradt. Hideg volt, az angyalok őrizték álmát, sajnos, őrzik mostanáig. Öthetesek voltak, mikor a mostoha elhagyta őket. Védelem híján, patkánykoma már fente a fogát az aprónépre. Ketrecbe kényszerültek. Időközben lett hét gyémántdíszes gyöngyicsibe is. Így találtak igaz barátságra egymás között.

19457743_1555125884608718_1707764852_o.jpg

19023360_829767057171174_8924088260082239755_o.jpg

Azóta telnek a napok. Kereszt apaként óvom őket minden gondtól, bajtól, fájdalomtól. Lassan, de biztosan szoros családi kötelék alakul ki köztünk, már-már engem tekintenek az édes mostohának. A három tündérfi és a hét tündérlány még együtt tengeti mindennapjait, de néhány hamarosan új varázserdőt kap, ahol felfedezhetik az élet rejtelmeit. 19457643_1555125154608791_212408788_o.jpg

DH

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr2312605609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.