Élet a tyúkudvarban

Állatok védése, védett állatok

2014. szeptember 07. 13:38 - Donkey Hote

Kedves blog olvasók. Már ez a bejegyzés is, mint a többi már egy jónéhány napja már az eszemben van. Szeretném, ha ti is tisztába lenétek azzal, hogy mi emberek milyen kártékonyak is vagyunk.

Még Virslikén, a kutyusomon is túl teszünk, pedig ő is már az ötödig, vagy a hatodik cipőmosó szivacsnál tart meg két papucsnál (mintha tudná, hogy melyik anyám papucsa, mert mind a kettő az övé volt és pechére ő meg nagyon rajong azért, hogy szétszedte a két papucsát, mert kapott is kettőt érte) három stekkernél és a csomó tojásról nem is beszélek.

Na de térjünk rá a tojás és Virslike incidensekere. Általában régen meg most is van egy két szabadtéri fazon az egyik a nagy sárga, aki az udvarra, a nyúlketrecek alá tojik. Na ha nem vagyok szemfüles ihatok rá hideg vizet, mert annak tojásnak óni. Na mikor napközben direkt a hátsóudvarra lép (ami Vasséknál nappal tabu) akkor a fél utca hallja a számat mikor rázendítek:

Virslike gyere csak! Virslike a k*rva ides anyádat mit keresel itt! Nem sül ki a két szemed (ilyenkor kap egy nagyot a seggére) Takarodj az óladba! Ilyen Donkey Hote gazdakén. 

Na ha Virslike ilyen rossz, akkor mi milyenek vagyunk. Ma éppen mondtam édesapámnak, hogy ti ketten édesanyámmal annyit kifüstöltetek az ablakon a cigivel, mint a CET egy   nap alatt. Na de a CET, meg a többi városfűtő vállalkozás, meg a kínai gyárak, meg a csomó tehén meg a metángáz, amit a kérőzéskor büfögnek (mondjuk metángázt mi is szoktunk a levegőbe bocsájtani, ha értitek a célzást...).

Az emberek a tavakat és a folyókat, meg a többi vizeket is szennyezik a csomó szeméttel és szerintem az a lustaság hibája, nameg persze a miénk is. Az űrben is több tonna szemét kering, ami az én saját következtetésem vagy az amim, hogy ha az űrlények nézik az űrből, nem Földnek hanem Szemétnek nevezik. A globális felmelegedés ami a csomó gleccsert elolvasztja. Amúgy mi még a jégkorszakban élünk.

Na de ha így haladunk, ez lesz a Föld tizenegyedik kihalása. Eddig az összes a természet listájára írható, de lehet, hogy ez az első ami az emberiségére.  A kihalások a microbackal kezdődik és a legnagyobbakig tart, és ahogy a mi ősünkkel is történt a legkisebbek maradnak életben. (Lehet hogy unjátok, de akkor is be fogom fejezni)

Na de ennyit a történelemről, mert az a múlt. Térjünk vissza a jelenbe.  A jelen nagyon sokkoló. Az oroszlánok, akik az állatok királyai meg a tigris, amit a rengeteg kisgyerek nagyon csodál, ha így haladunk már csak képek lesznek róla.

Íme néhány veszélyeztetett faj:

A tigris

250px-Siberian_tiger_hanging_at_bar.jpgA tigris egy nagyon csodálatos, elbűvölő állatfaj. A nagymacskák legnagyobb képviselője. Minden ember ismeri eme állatfaj. Ha így haladunk ki fog halni. Már  egy jópár alfaja kihalt. A Kaszpi vagy Turán tigris, a Jávai tigris és a Bali tigris. Még hat alfaja maradt fenn többek között a bengáli tigris, az indokínai tigris, a szumátrai tigris, a Dél-kínai tigris, a szibériai tigris, és a maláj tigris. Ezért megkérlek titeket, hogy tegyetek meg mindent a tigrisekért!

 

 

20110228sziberiat5.jpg

letöltés.jpg

 

 

 

 

 

 

                       A szibériai tigris                                         A Dél-kínai tigris    

  14973.jpg  260px-Tiger_032.jpg

                                                                                                                                  
                                                                                                                                                                                                                                                                                  A maláj tigris                                Az indokínai tigris 

bengali_tigris_2_50214_731508.jpg

   240px-Panthera_tigris_tigris.jpg                                                                                                        
      
                                                                                                                                                                                                                                                                  A bengáli tigris                                                 A szumátriai tigris  

 

Az oroszlán 

Lion_waiting_in_Namibia.jpgAz oroszlán vagy ahogy szólítani szokták az állatok királya. Az állatok királya Afrikában él.  Az oroszlánt mindenki ismeri. Legyen az kicsi vagy nagy öreg vagy fiatal. Na de ha így haladunk az állatok királya leteheti a koronát.  Kihalt alfajai: a Fokföld oroszlán, a barlangi oroszlán, az amerikai oroszlán, a marozi oroszlán, a berber oroszlán ami vadon mára kihalt, csak fogságban él. A veszélyeztetett fajai: Kelet-kongói oroszlán, a katanga oroszlán, a hollister oroszlán, a Kelet-afrikai oroszlán, a maszáj oroszlán, az abesszin oroszlán,  az ázsiai oroszlán, a szenegáli oroszlán,  a dél-afrikai oroszlán, a szomáli oroszlán és a  kalahári oroszlán. Ha valamit kihagytam szóljatok.

Ezt a két fajt azért írtam le részletesen, mert ezek a legismertebb állatok, amik veszélyeztetettek.

 

A Vörös Könyvben szereplő veszélyeztetett fajok: 350 emlős, 400 madár, 193 hal, 138 kétéltű

arubai csörgőkígyó (Crotalus unicolor), ázsiai aranymacska (Felis temmincki), ázsiai oroszlán (Panthera leo persica), ázsiai vadászgepárd (Acinonyx jubatus venaticus), ázsiai vadló (Equus przewalskii)ázsiai vadszamár (Equus hemionus) bagolypapagáj vagy kakapo (Strigops haproptilus) banteng (Bos javanicus) barna fülű fácán (Crossoptilon mantchuricum) barna medve (Ursus arctos) berbermajom vagy magót (Macaca sylvana) bonobo (Pan paniscus) bordás krokodilus (Crocodylus porosus) bőrteknős (Dermochelys coriacea) cserepesteknős (Eretmochelys imbricata) csigászó ölyv (Rostrhamus sociabilis plumbeus) csíkos kivi (Apteryx australis) csimpánz (Pan troglodytes) csőrös krokodilus vagy gaviál (Gavialis gangeticus) csököttszárnyú kárókatona (Nannopterus harrisi) csukabálna (Balaenoptera borealis) Darwin-nandu (Pterocnemia pennata) dorkászgazella (Gazella dorcas) egérmaki (Microcebus murinus) elefántlábú teknős (Testudo elephantopus) emu (Dromaius novaehollandiae) erdei bölény (Bison bison athabascae) európai bölény (Bison bonasus) európai hód (Castor fiber) európai vidra (Lutra lutra) farkas (Canis lupus) fehérfejű rétisas (Haliaëtus leucocephalus) fehér orrszarvú (Ceratotherium simum) fekete lóantilop (Hippotragus niger varianti) fekete orrszarvú (Diceros bicornis) fekete pókmajom (Ateles paniscus) folyami delfin (Platanista nemzetség) folyami rák (Astacus astacus) folyami vidra (Lutra nemzetség) fossza (Cryptoprocta ferox) galápagosi prémes fóka (Arctocephalus galapagoensis) gaur (Bos gaurus) Geoffroy-pókmajom (Ateles geoffroyi) geriai kolobusz vagy gverez (Colobus guereza) gibbon (Hylobates nemzetség) gorilla (Gorilla gorilla) Grevy-zebra (Equus grevyi) grönlandi bálna (Balaena mysticetus) gyönyörű kvezál (Pharomacrus mocinno)halászsas (Pandion haliaëtus) háromujjú lajhár (Bradypus tridactylus) hárpia (Harpia harpia) havasi kecske (Oreamnos americanus) hawaii barátfóka (Monachus schauinslandi) hawaii lúd (Branta sandvicensis) hegyesorrú krokodilus (Crocodylus acutus) hegyi gorilla (Gorilla gorilla beringei) hegyi tapír (Tapirus pinchaque) hegyi zebra (Equus zebra) hiúz (Felis lynx) hoacin vagy búbos tyúk (Opisthocomus hoazin) hódaru (Grus leucogeranus) hópárduc (Panthera uncia) hosszúfarkú makákó (Macaca silenus) hosszú szarvú passzán (Oryx dammah) hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) indiai antilop (Antilope cervicapra) indiai elefánt (Elephas maximus) indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis) indiai tigriskígyó (Python molurus) indri (Indri indri) jácintkék arara (Anodorhynchus hyacinthinus) jaguár (Panthera onca) jak (Bos grunniens) jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) jegesmedve (Ursus maritimus) kagu vagy guvatdaru (Rhynochetus jabatus) kalapácsfejű tyúk (Macrocephalon maleo) kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus) kanadai daru (Grus canadensis) kanadai vadjuh (Ovis canadensis) katonaarara (Ara militaris) kék bálna (Balaenoptera musculus) kelet-madagaszkári vari (Varecia variegata) kétpúpú teve (Camelus bactrianus) kínai aligátor (Alligator sinensis) kínai fácán (Lophophorus lhuysii) király amazonpapagáj (Amazona guildingii) Kirk kacskakezű majma (Colobus kirki) kis panda vagy vörös macskamedve (Ailurus fulgens) koala vagy erszényes medve (Phascolarctos cinereus) ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa) komodói sárkány (Varanus komodoensis) korallsirály (Larus audouinii) koronás galamb (Goura victoria) korzikai gímszarvas (Cervus elaphus corsicanus) leopárd vagy párduc (Panthera pardus) levesteknős (Chelonia mydas) majomevő sas (Pithecophaga jefferyi) mandzsu daru (Grus japonensis) margej (Felis wiedii) mauritiusi sólyom (Falco punctatus) mediterrán barátfóka (Monachus monachus) medvefóka vagy tengeri medve (Arctocephalus philippi) mendeszantilop (Addax nascomaculatus) milu vagy David-szarvas (Elaphurus davidianus) mocsári szarvas (Cervus duvauceli) muflon (Ovis musimon) nagy oroszlánmajom nagy prérityúk (Tympanuchus cupido) nagy sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) nagyorrú majom (Nasalis larvatus) Nilgiri-tahr (Hemitragus hylocrius) nílusi krokodilus (Crocodylus niloticus) núbiai kőszáli kecske (Capra ibex nubiana) nyugat-afrikai narancsszínű pillangó ocelot (Felis pardalis) orangután (Pongo pygmaeus) óriás jávorantilop (Taurotragus derbianus) óriás panda (Ailuropoda melanoleuca) óriás szalamandra (Megalobatrachus japonensis) óriásteknős (Testudo gigantea) orinocói krokodilus (Crocodylus intermedius) pampaszarvas (Odocoileus bezoarticus) pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) párduchiúz (Felis pardina) patagóniai konur (Cyanoliseus patagonus) patkányvakond (Solenodon paradoxus) pézsmatulok (Ovibos moschatus) pödröttszarvú kecske (Capra falconeri) préribölény (Bison bison bison) prérikutya (Cynomus loduvicianus) puma vagy kaguár (Felis concolor) rétisas (Haliaëtus albicilla) reznek (Otis tetrax) rőt farkas (Canis rufus) rövidcsőrű flamingó (Phoenicoparrus jamesi) Sakaré-kajmán (Caiman latirostris) seychelles-i sólyom (Falco araea) siketfajd (Tetrao urogallus) sivatagi ugróegér (Dipodomys nemzetség) skarlátbatla (Eudocimus ruber) sörényes farkas vagy aguara (Chrysocyon brachyurus) sörényes juh vagy audad (Ammotragus lervia) spanyol hiúz spanyol parlagi sas (Aquila heliaca adalberti) szakállas saskeselyű (Gypaëtus barbatus) Szent Luca-szigeti amazonpapagáj (Amazona versicolor) szervál (Felis serval) szivárványlepke (Morpho cypris) szőke oroszlánmajom (Leontocebus rosalia) szürke bálna (Eschrichtius robustus) szürke gyapjasmajom (Lagothrix lagotricha) szürke medve vagy grizzly (Ursus arctos horribilis) Szvinhon-fácán (Lophura swinhoii) takahe (Notornis manteli) takin (Budorcas taxicolor) tarka karcsúmajom (Pygathrix nemaeus) tarvarjú (Geronticus eremita) tasmániai ördög vagy erszényes ördög (Sarcophilus harrisi) tengeri gyík (Amblyrhynchus cristatus) tengeri tehén vagy lamantin (Trichechus manatus) tengeri vidra (Enhydra lutris) tigris (Panthera tigris) tőkés réce (Anas platyrhynchos laysanensis) tora tehénantilop (Alcelaphus buselaphus tora) törpe víziló (Choeropsis liberiensis) trombitás hattyú (Cygnus buccinator) tüskefarkú valabi (Onychogalea fraenata) túzok (Otis tarda) vadászantilop (Damaliscus hunteri) vadmacska (Felis silvestris) vércse Mauritiusról (Falco punctatus) Versov-szifaka (Propithecus verreauxi) véznaujjú maki vagy áje-áje (Daubentonia madagascariensis) vikunya (Lama vicugna) villásszarvú antilop (Antilocapra americana) vöcsök (Podiceps gallardoi) "vörösbegy" a Chatham-szigetekről (Petroica traversi) vörös ukari (Cacajao rubicundus) zerge (Rupicapra rupicapra ornata)

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr406675113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.