Élet a tyúkudvarban

A Törpe Rajnai története nálam

2015. március 06. 17:00 - Donkey Hote

Hálás köszönettel tartozom ezúttal is Nagy Róbert barátomnak a cikk megírásáért, és a képekért. Jólesik, hogy mások is ilyen szintű lelkesedéssel éreznek a tyúkok iránt, mint jómagam. De a szöveg magáért beszél... 

"2012-évbenkezdődött,amikor a 6 éves kislányommal kitaláltuk kedvtelésből legyen néhány baromfink.

Mikor megszületett a döntés teljesen laikuskén vadul elkezdtem tanulmányozni az interneten hol és milyen fajták léteznek, és persze hogyan lehet hozzájutni, mi kell az egészséges tartásukhoz. Pár nap tanulmányozás után szembesültem vele, hogy nem 5-6 féle baromfi létezik, hanem több mint 100 és szebbnél szebbek is léteznek, de persze a tulajdonságok is nagyon fontosak.

Az ismerkedés közben kezdett körvonalazódni bennem mit is szeretnék pontosan. Az egyik kiinduló szempontom az volt- mivel a baromfi tartásra nem állt túl sok hely rendelkezésre az udvaron- ezért vagy kis helyigényű fajta, vagy törpe fajtában kell gondolkodnom. A törpe madarak felé kezdtem el húzni, mert úgy gondoltam inkább legyen 8-10 törpe tyúkom, mint 3-4 nagytestűm. Tanulmányozás közben az is feltűnt, hogy bizony egy-egy jobb elterjedtebb fajta jó tulajdonságai a törpe változatnál is megmaradt. Egy papírra összeírtam néhány fajtát, ami tetszik küllemre, inkább a nyugodt fajták közé sorolható, és mind ezek mellett, ami fontos volt évi több mint 150 tojáshozammal rendelkezzen.3_1.JPGEzzel a kis listámmal mentem el életemben először Magyarország leg népszerűbb baromfi börzéjére ahol a felsorolt fajták közül ráakadtam az egyik kiválasztottra és egy nagyon szimpatikus segítőkész korrekt tenyésztőre. A srácnak elmondtam a story-m elkérte a papírom majd nagy mosoly után annyit mondott jó kis lista szép madarakat gondoltam ki, de mind nehéz ügy mert egyik sem a leggyakoribb fajta. De én már akkor éreztem talán megtaláltam! Így jöttem el akkor életem első börzéjéről három darab kék törpe rajnaival.2013-tól egyre nagyobb lelkesedéssel bántam velük és kerestem a lehetőséget a bővülésre. Mellette több olyan madarat is beszereztem, ami tetszett küllemre, így lett néhány itáliai-tyúkom törpe cochinom, selyemtyúkom, sebricht és törpe frízem. De az idő előrehaladtával, a tapasztalatom és a megérzésem is azt mondatta velem összes égében a rajnai az a fajta, amivel hosszú távon számolok.

Első keltetéseim kotlóssal és géppel is 95 és 100%-os kelést mutattak, ami szintén bíztató jel volt.

Problémamentes és gyors növekedés mellett több generáció felcseperedett. Kezdetben 5-6 hetesen én is szembesültem a problémával vajon melyik lesz tojó és mennyi kakasom lesz, de ez 10-12 hetes korra kitisztulni látszott.15.jpg

 5-6 hónapos korra az elő tojások is kezdtek megjelenni és itt is jött a következő meglepetés hisz a szakirodalom mindenhol e madaraknál 35grammos minimál tenyésztojás méretet említ, de nálam már az első tojások 36-38 grammosok voltak. Majd jó pár hét elteltével a tojás méret a 40-45 gramm körülire állandósult, és a következő évben 40-55 grammig jelentkeztek a tojások, de a zöme 45-50 gramm között volt.

Szembesültem vele ,hogy például az itáliai tojóimnál szintén a szakirodalom 56-grammot említ és ez nagyjából ott így is alakult 55-63gramm között ami megfelelő. De ez a madár 1,5 kg súlyú míg a rajnai tojó nagyjából a fele 80dkg körüli. Ennek megfelelően arányosan kevesebb takarmánnyal is beéri de a tojás éves hozama és  súlya nagyjából csak 20-30%-al kevesebb. Amellett ,hogy szép impozáns madár mindenképp egy gazdaságos fajtát ismertem meg benne. Törpe fajtaként húshozamban nem gondolkodtam. A fajta történetéből kiderül ,hogy jól bírja a ridegtartást  és főleg a kemény teleket is. A madarak télen is előszeretettel kint alszanak akár hóesésben is, és emellett ugyan nem tavaszi nyári tempóban, de télen sem hagynak fel teljesen a tojásrakással. 5_1.JPG

Természete alapvetően nyugodt mérsékelten barátságos és egy-egy madárnál a kíváncsiság is jellemző lehet. Zárt kifutóban tartom őket de ha tehetem 1-2 naponta kiengedem őket hogy a teljes udvart élvezhessék.  Ajtónyitáskor felszabadultan ha megkapták a vezényszót-gyertek kifelé-repülnek de egy kisebb ívű rövid manőver után inkább a szaladgálás keresgélés jellemző rájuk. Ha eljött az idő gyakran vezényszóra  vissza mennek kifutójukba, illetve ha naplemente közeledik automatikusan elfoglalják helyüket.

Kakasok 6-8 hónaposan kezdik megmutatni kakas mivoltukat, de teljes hosszan ívelt farok tolluk 10-12 hónapos korukra alakul ki. Tapasztalat szerint akár 5-6 kakas is megfér a tojókkal együtt egy 15 négyzetméter körüli kifutóban, de külön tartva őket tökéletesen vezeti 6-8-10 tojóját is.  Termékenységet tekintve 4 különböző családnál azt tapasztaltam, hogy átlagosan 10 keltetésre szánt tojásból a 7.napon lámpázva 7-8 tojásban jelen van az élet és ezek rendszerint ki is kelnek. Ezt a statisztika akkor sem változott jelentősen amikor 20-23! napig gyűjtött és tárolt tojásokat indítottam el.19.JPG

Az elmúlt években bővítettem az állományomat különböző országokból így jelenleg is 4 családdal dolgozom 18 egyeddel. Az eddigi tapasztalatok betegségeket tekintve azt mutatják ,hogy időszakosan évente 2-3 alkalommal a mycoplasma jelenik meg kizárólag de itt is e-tekintetben is pozitív meglepetésként az a tapasztalat ,hogy egyszerre maximum 1-2 egyed kezd el tüsszögni hangosan és az egyéb tünetek mint orrfolyás szemfeldagadás már nem jön elő, és sohasem jelentkezik tömegesen! Az erre megfelelő készítmény csak az adott állatnál este direktbe adagolva gyakran már másnap eltünteti a tüsszögést úgy, hogy a madarat külön sem kell választanom mert nagyon enyhe a jelenség és gyorsan el is tűnik. Ez leggyakrabban hosszan tartó ködös párás időben esetleges tartós stressz helyzetben jelentkezett,  de pár napon belül meg is szűnik.

Törpe rajnainál 6 elfogadott színváltozat van leggyakoribb az eredeti fekete szín mely pompás napsütésben zöldesen irizáló színű de emellett fogoly és kék szín sem ritka. A fehér és karvaly szín is elfogadott, és a legújabb színváltozat a kékfogoly .

Én jelenleg kék színű családokat tartok mely természetesen hordozza az utódoknál a fekete és a splash színt is. Díszbaromfi körökben gyakran hallani ,hogy a kék szín az egyik legnehezebb szín, mert a valóban kiállításon is eredményesen bemutatható kék szín elérése  kihívást jelent itt is mint minden baromfinál. A kék-kék párosításból 20-40%-ban születnek fekete utódok, akik viszont tapasztalat szerint szinte hibátlan külleműek. Kék madaraknál az árnyalatkülönbségek és a szegélyezettségek azok amik hosszabbtávon kihívást jelenthetnek, de akár splash madár bevonásával igen jó eredményeket lehet elérni.16_1.JPG

Törpe rajnai eredeti néven Zwerg Rheinländer Németországban a 1900-as évek elején lett kitenyésztve a nagy testű változatból. Az alap egy szívós parlagi tyúk mely jó tojáshozammal rendelkezik. A fajtára nem jellemző a kotlási hajlam. Jelenleg Németország után Cseh-országban Svájc-ban Hollandiában Belgiumban és Ausztriában örvend a legnagyobb népszerűségben nyilván a hidegtűrés és téli tojásrakásnak is köszönhetően, de emelet több más ország kiállításain mint például Franciaország vagy Olaszország-ban is előfordul. Néhány éve Magyarországon is jelen van e fajta. A fajtaleírás kakasnál 1100gramm míg tojónál 900 grammot ír elő 13-illetve12 es gyűrűmérettel. Éves tojás hozam 160-180db.

Az eddigi tapasztalatok és más fajta baromfik ismerete után 2014-ben elhatároztam ,hogy ennek a fajtának a normál nagy testű változatát is tartani tenyészteni kívánom. 2014-ben sikerült is az első Rheinländer-t beszereznem. Majd a 2015-ös évben több család összeállítása és tenyésztésbe vonása a feladat. Normál testű rajnairól a későbbiekben összegzem a tapasztalatokat. Addig is még néhány kép a madaraimról illetve kiegészítő információk, több mint 100 fotó és 1-2 videó is megtalálható weboldalamon is: www.biodiszbaromfi.com

2015.Február

Nagy Róbert"

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr487212553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.