Élet a tyúkudvarban

Tyúktartás, ahogy dédmamáink csinálták

2016. augusztus 01. 15:00 - Donkey Hote

Nagy örömömre egyre több ember vág bele a falusi életbe, és ennél fogva próbál önálló gazdaságot is létrehozni. Ez néha könnyű, néha nehéz. A kertes részt többnyire hagyom másnak, mert még mindig nem sikerült megtaláltuk meg a közös hangot a kapával. 

A régi időkben nem volt olyan, hogy pár száz kilométerről hozok tenyésztojást a tyúkjaim számára, hanem a vérfrissítést a piacon, vagy a szomszédban oldották meg. Többnyire a kakas, tyúk, vagy a szülők külleme volt az elsődleges szempont. Mert azért parasztosan mondva búbos, gatyás, meg tokás pipit nem mindenhol talált az ember. 

Anno nem voltak tápos boltok, de voltak földek, amiket kínkeserves munkával meg kellett művelni és az az évi gabonamennyiség alapján hagytak meg tyúkot "tojni". Ha nagyon sok kukorica volt, megengedhettek maguknak ludakat, de akár sertést is. Ha szűkebb volt az év, akkor sajnos csak pár tyúk kapirgált az udvarokon. 

Nem volt olyan, hogy keltetőgép, sőt, még olyan sem, hogy villanyáram. Azért valljuk be, ezelőtt száz évvel még petróleumlámpa égett minden este minden háznál. Tehát az akkori parasztgazdák csakis a kotlósaikra voltak utalva. 

Gondosan átválogatták a tojásokat, és amik túl kicsik és alaktalanok voltak, azokat konyhai célra használták fel. Átlagban egy kotlós alá 19-21 tojást raktak (szigorúan páratlanul), amiből akár mind kikelt, ha jó volt a kakas. A kakast, amelyik a tyúkokkal volt, magkokasnak nevezték és többnyire a legnagyobb kaphatta meg ezt a címet. 

A kiscsibéket gondosan a konyhában, a spór alatt nevelték kotlóstul, amíg úgy nem érezték, hogy a kicsik elég nagyok ahhoz, hogy ne fázzanak meg. Többnyire egy kotlós nevelt, ott is a legjobb maradt a pipik mellett. Egy kotlósra negyven-hatvan csibét számoltak. Amelyik alkalmatlannak bizonyult, se szó, se beszéd, repült kifelé. 

A kicsik kukoricadarát kaptak kezdetben, amit daráló híján mozsárral törték össze. Azért elég kellemetlen lehetett ötven csibének mozsárral kukoricát törni. Kaptak a picik főtt tojást, nyers tésztát, meg ha jól ment a gazdának dolga, akkor rizst is. 

Miután a kotlós elkezdett káricálni, kidobták a csibék mellől. Volt, hogy a csirkék napokig sírtak az anyjuk után. Miután megbarátkoztak a helyzettel, lassan leszoktatták őket a daráról és szemes kukoricát, meg búzát kaptak. Azután ki is engedték őket a nagyokhoz. A kakasokat rendre kiritkították és a magkokast is a költés után levágták. Egy, legfeljebb két kakas maradhatott csak az udvarban. 

Ha szűk volt a termés, az öregebb tyúkok is a fazékba kerültek, helyet adva a fiatal jércéknek. A jól tojó jércéket nagy becsbe tartották. A tojásokat étkezési céllal, de ha volt annyi, akkor a piacon el is árusították a nagyobbját. 

Őszintén szólva pár emlék előjött régebbről, dédiről, ahogy a fekete kötőjében épp a tyúkoktól jön ki... Remélem mindenkinek előjött pár régi, szép emlék. Ha kedved van, írd meg bátran, szívesen olvassuk őket. 

Sok szeretettel,

DH

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr68855148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zellerlevél 2016.08.07. 15:50:19

Tetszik ez az írás. :)
A nagyszüleim többszáz kilométerrel távolabb ugyanígy csinálták. Jó lenen hasonlítani hozzájuk. Sok mindenben.

Donkey Hote 2016.08.11. 21:13:06

@zellerlevél: Örülök, hogy tetszik! :) Tudod, szerencsére az én nagyszüleim velem, mellettem vannak... Néha hatalmas segítség, néha meg az aggódásukkal sírba tudnak rakni. De addig kell őket szeretni, amíg velünk vannak. :)