Élet a tyúkudvarban

Kisgyöngyösök - kétezer évente egyszer, ahogyan azt kell

2018. augusztus 22. 15:00 - Donkey Hote

Gyöngyösöket tartani olyan, mintha az ember örök életében ötéves kisgyerekeket nevelne. Mindig van valami csínytevés, valami szösszenet, ami tökéletesen keresztbe tud tenni a már jól kiötlött terveknek.

Az elmúlt hat évben – amióta belémbújt a kisördög, hogy márpedig nekem ilyenek kellenek – tavaly volt az utolsó évem, amikor komolyabban keltettem gyöngyöst; azaz tervszerűen, kotlóssal, előre lebeszélt tojásokból. Végeredmény pocsék lett, de akik kikeltek, nagyrészt fel is nőttek.

Lett két kakasom, illetve négy tojóm. Volt még egy idősebb tyúkom az elmúlt évek keltetéseiből, így hát egy elég szuper csapattal indíthattam az idei évet.

Tojók kiválóan tojtak, az öttől eddig 300 db. tojás lett. Késő májusban ültettem meg két kotlóst. Iszonyat meleg volt, kelés előtt pár nappal kitalálták, hogy ők már unják ezt az egészet, nekik ez nem éri meg. Mikor észrevettem a dolgot, keltetőt gyors bedugtam. Ki is kelt talán négy, de az első három nap folyamán el is pusztultak.img_20180730_183431_330.jpg

Tudniillik a gyöngyös tojások kiváló levestészta alapanyagok. Családban hamarosan esküvő lesz, ami azt jelentette, hogy még egy próbálkozásra nincs lehetőségem. Vagyis hittem én... Feltűnt, hogy kevesebb a tojás, mint szokott lenni. Már-már készítettem a családot, hogy nemsokára abbahagyják a tojást.

Zárásokor hiányoltam az egyik tojómat. Riasztottam a famíliát, közöltem a tervet, ami abból állt, hogy késő este udvart felforgatni, s az eltűnt tojót megtalálni.

A keresés már fél órája tartott. Őszintén szólva lélekben beletörődtem, hogy áhh, ez már lőtt ügy. A helyszín épp az udvar lomos része volt. Ez az udvar legmélyebb bugyra, éjszakánként patkányvisításoktól hangos, már-már köd fedte vidék, tipikusan az a hely, ahová a japánok sem járnak tojni, de ahogy az kiderült, más igen.

Valami zörgést, illetve majd egy visítást hallottunk. Jelzem, azelőtt néztem meg egy horriflmet, szóval így utólag belegondolva akkor nem is volt olyan vicces. Hopp, a keresett személy elő is bújt. Vajon miért bújna el egy gyöngyös egyedül? Társaslény-mivoltuk miatt ez teljesen szokatlan volt.

Lámpáink fényét a lomhalomra irányítottuk. Sok, apró, vöröses dolog tűnt ki a tárgyak árnyékából. Közelebb menve szembesültem, hogyezek biza gyöngyöstojások. Nafene – gondoltam magamban –  ez a legveszélyesebb hely, itt biza nem költhet gyöngyös, nem engedhetem. fb_img_1534938140840.jpg

A tojások pontos korát nem tudtam megállapítani, egy-két hétre tippeltem a tojófészekből begyűjtött tojások számának drasztikus csökkenése alapján. Elsőre a megfőzést fontolgattam, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy döntöttem, hogy egye fene, kapnak egy esélyt az élethez.

Másnapi gyöngyöstojásokat is beáldozva elindítottam a keltetőt kerek harminc tojással. Amióta megvagyok még efféle tojásokat nem keltettem. Első lámpázásnál egy, a másodiknál három termékelten tojást szedtem ki. Igéretesnek látszott.

A kelési idő felén nem voltam itthon, sőt, még a keléskor sem. Szerencsére létezik messenger, meg képküldés, így folyamatosan érkeztek a hírek az új fejleményekről.

Hazaérkezve tizenegy kis csíkos, pondrószerű valami volt egy kosárban, lámpa alatt. A keltetőben tizenöt tojás kiütve napok óta, benne élő gyöngyösökkel. Elképzelni nem tudom mai napig, hogy ez mi miatt történt. Még vártam egy napot, semmi.

A keltetés utolján kiütött, illetve ki nem ütött tojásokat kidobom. Hogy miért? Ilyenkor kelnek a kelésgyengék, melyeknek kb. 80%-a az első héten elpusztult. Nem képes enni, inni, ellátni magát, így lassú, kínok közötti halált halnak. Vajon megéri azért a 20%-ért ennyi élőlényt kínozni? Nem kockáztattam. 20180822_115045.jpg

Miután ezek a dolgok megtörténtek, újabb dologra lettem figyelmes. Egy gyöngyös rendületlen ült a tojófészekben, megközelítve felfújta magát, támadásra készen. Persze ha ez kelés előtti héten lett volna, talán az összes tojásból kikeltek volna a picik és nevelhetné gyöngykotlós.

Azóta a kis pici pondrók nőttek valamennyit, mind a tizenegyen épek, egészségesek. Épp ma próbálkoztam kiengedni őket a ládájukból, az egyik épp a veteményesben fekvő csalánosban rejtőzik, a másik meg valahol a szomszédban... Rossz pénz nem vész el elvén abszolút nem aggódom, és mint a jó gyermekek, vacsorára úgyis hazajönnek.

20180822_114900-1.jpg

20180822_115214.jpgDH

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr7114194901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.