Élet a tyúkudvarban

Tyúktartási napló

2020. július 13. 15:00 - Donkey Hote

Noha az interneten szinte mindent megtalálni a világ összes nyelvén, ragaszkodva a hagyományos életvitelhez, befektettem néhány román tyúktartós könyvbe. Elég szkeptikusan álltam hozzájuk, mert – mint a vásárlást követően kiderült – mindegyik egy lére megy, de azért akad néhány olyan dolog bennük, ami hasznos lehet nemcsak számomra, hanem számotokra is. 

Ami talán a legnagyobb értékét adja az egyik könyvnek, az a lenti írás. A lent olvasható szöveg Badea Mihaela A tyúkok nevelése - egy üzlet kevés befektetéssel és az első évtől profittal (Creșterea găinilor - o afacere cu investiție mică și profit din primul an) c. könyvének részlete – szabad fordításban, a saját tollamból.

Január

Az év első hónapjában kezdjük megvalósítani a múlt évben kitervelteket. A tyúkok, amik azelőtt évben kikeltek, már lassan egyévesek lesznek. Annak érdekében, hogy garantáltan fiasak legyenek a tojások, egy kakasra maximum öt tyúkot számolunk. Mielőtt elkezdjük a keltetést, három héttel korábban a kakasokat érdemes összeereszteni a tyúkokkal. 

Talán ez a legkisebb probléma, amivel szembenézünk. A hatalmi harcok produkálta sérüléseket el kell látni, hisz nem kizárt a hölgyek agresszív reakciója. A januári hónap tökéletes időzítés a keltetésre használt eszközök beszerzésére. 

A tyúkólban uralkodó körülmények hatalmas jelentőséggel bírnak. A tyúkok hamar befűtik az ólt, de ha kevesen vannak, ez nem történhet meg. Fázni fognak, így megnő az esélye az esetleges betegségek megjelenésére. Az sem kizárt, hogy megfagy a kakasok taraja. Ha ez felmerül, antiszeptikus spray-jel érdemes lefújni a sérült testrészt. Ennek megelőzésére a vazelin tökéletes megoldás. 

A tyúkok etetésére is ügyelnünk kell. Kukoricát, búzát és árpát okvetlenül tartalmaznia kell a magkeveréknek. Mivel télen nincs zöld, amit le tudnának legelni, ezt ajánlatos zöldséggel pótolni. 

Hagyományosan ebben a hónapban kerül sor a selejtes madarak levágására.

Február

Naptár szerint február a tél utolsó hónapja. Ha jó az idő, kedvenceink elkezdenek több időt a szabadban tölteni. Ha ez nem áll fenn, akkor az sem kizárt, hogy félnek kijönni az ólból, mivel a rikító fehér közeg ismeretlennek bizonyul számukra. Ha olvadni kezd, a barna és a zöld környezet is újszerűként hathat számukra.

Ne feledkezzünk meg az átválogatott magvakról és a gumós zöldségekről, mint például a fehérrépa. Ha a tyúkok estig nem fogyasztják el a kihelyezett mennyiséget, gyűjtsük össze és másnap tegyük vissza, így elijesztve az éjszakai rágcsálókat. Ezidőben az itatók is gyakran befagynak, ezért ajánlatos ezeket éjszaka kiborítani, és reggel újból feltölteni.

Elvileg a tojófészkekben megtermékenyített tojásokat találunk. Ezek egy tapasztalt kotlós alá, vagy keltetőbe kerülnek. Miután ellenőriztük a termékenységet, elkezdhetjük árusítani a tenyésztojásokat. Bizonyosodjunk meg a tojások tisztaságáról, esetleg fertőtlenítéséről keltetés előtt.

Ha február végén enyhülni kezd a zord időjárás, az ehónapi csirkéket kitehetjük a szabadba, hogy ismerkedjenek a hideggel és a napfénnyel. Ügyeljünk, nehogy megfázzanak, hisz kicsik még! 

A tradíciók szerint februárban keltetjük a vágásra szánt madarakat.

Március

A hőmérő higanyszála  elkezd növekedni, ahogyan a nappali órák száma is. A fészkekben egyre több tojást találni, amik nagy valószínűséggel termékenyebbek is. Ezek eladásával fedezhetjük a kiadásainkat. A márciusi hónap elég dolgos: tenyésztojásokat gyűjtünk, keltetünk, csikréket nevelünk.

Az interneten is meghirdethetjük a tojásokat. Ha postával vagy futárral jutatjuk el a vevőhöz, ügyelnünk kell a csomagolásra. Egy hullámozott papírdobozt béleljünk ki hungarocellel, és abba helyezzük el a tojásos dobozokat, utóbbiakba tegyünk vattát is. Mind a tojásos dobozokat, mind a papírdobozt gondosan ragasszuk le celluxszal, majd címkézhetjük is.

Ha az idő engedi, a csirkéket és a tyúkokat engedjük ki a szabadba, kihasználva a füvet és a napfényt. Tartsuk rajtuk a szemünket, ugyanis a márciusi időjárás elég ingatag, és egy nem beszámított havazás vagy felhőszakadás végzetes lehet.

Ebben az időben sárosak a kifutók. Az ól köré szórjunk szalmát, fűrészport vagy homok, így a tyúkok védve lesznek a sártól. Így elkerüljük, hogy a tojásokon vastagon álljon a piszok.

Ez a hónap a legalkalmasabb a keltetésre, éppen ezért, ha van kotlósunk vagy keltetőnt, ezek legyenek munkába állítva. A nagyobb fajtákat legérdemesebb ekkor keltetni.

Április

Az április a tavasz középső hónapja, de nem kizártak a mérsékelt záporok és a váratlan havazások. Esetenként, szükséges a  tartalék tiszta szalma, ha a föld netán vizenyős lenne.

Ebben a hónapban kelt csibék hamar fognak fejlődni, és valószínűleg ez az a pillanat, amikor a gazdának szaporítania kell a tyúkjait. Április legmelegebb napjait használjuk a paraziták elleni harcra, és a tyúkól fertőtlenítésére. Most elválaszthatjuk a kakasokat a jércéktől. Észlelhető, hogy a magvak fogyasztása lecsökken, mivel a tyúkok a szabadban bőséggel kapirgálhatnak rovarokat kutatva, füvet legelve.

Általában ebben az időszakban drágán adják a napos csibét.

Május

Májusban már szükségünk lehet egy leszoktató ketrecre, már ha szeretnénk ilyet. Azok a madarak, amik később kezdtek el tojni, ekkor kezdik el a kotlást. A leszoktató ketrec alja kötélből vagy fából áll, mivel egyrészt, így kényelmetlenné válik a kotlós részére, másrészt, az így átáramló hideg levegő elállítja a kotlást. 

Május tökéletes időszak a kakasok válogatására. Hagyományosan ebben a hónapban árusítják a legtöbb vágásra szánt állatot.

Június

A nyár első hónapjában oda kel figyelni a madarak hűtésére; ezt a takarmány és víz hűtésével érjük el. Biztosítanunk kell egy árnyékos helyet a csirkéknek. Ha ezt természetes úton nem érjük el, akár egy kötélen felhúzott lappal is megoldhatjuk.

Próbáljuk meg a tyúkokat hagyni korán kijönni az ólból, hogy hamar le tudják magukat hűteni. A délutáni kánikula előtt cseréljünk vizet, átmosva naponta háromszor az itatót egy szivaccsal, így az nem lesz algás. Ebben az időben a madarak ólját meszeljük ki.

Július

Ebben a hónapban a csirkék már képesek magukról gondoskodni. Több idő marad arra, hogy dolgozzunk az ól javításán, illetve annak festésén. Attól, mert kevesebb lett a tojás, a takarmányozást uyanúgy folyatni kell. Ügyeljünk a fejlődésben lévő csirkékre! Abban az esetben, ha némelyik fejlődésben lévő egyed le van maradva a többitől, azt szedjük ki és etessük külön. 

Régen júliusban javították meg a felszereléseket, és ellenőrizték az eladni kívánt madarakat.

Augusztus

Továbbra is elegendő élelmet biztosítunk a nehezen növő fiatalok számára. A legjobb táplálék az áztatott macskatáp, vagy kutyakeksz, gabonával keverve.

A jól tojó tyúkok elkezdik a vedlést, és ha csak magvakkal etetjük őket, kb. három nap alatt az összes tollukat levetkőzik. Amikor a vedlés a csúcsát hágja, ismét adhatunk nekik rendes táplálékot.

Régen augusztusban kezdték kiválogatni a tenyésztésre szánt kakasokat a többi közül.

Szeptember

Egy kedvező hónap arra, hogy átköltöztessük a fiatalokat a tojóhelyekre. Ne feledjük beszórni az ólt tetű elleni szerrel, és legyünk résen a vörös tetűatkára, amely egy éjszaka alatt eszméletlenül sokat tud szaporodni.

Szeptember az utolsó hónap arra, hogy megoldjuk az ól körüli javításokat.

Október

Még most sem késő pótolni az ólak rendbehozatalát és az alapos takarítást. Az októberi száraz hideg nem árt a tyúkoknak, ugyanis segít megfékezni a kártevő atkákat. Abban az esetben, ha nyálkás október elé nézünk, megnő az esély a legzőszervi betegségek kialakulására (pl. mycoplasmózis – a szerk.). 

Hogy megőrizzük az ól szárazságát, a földre szórjunk kukoricát, ennek okán a tyúkok szétkapirgálják a szemetet, és nem lesz nyirkos a padlózat. Mivel a napok egyre rövidülnek, javallot a takarmányt egész nap előttük hagyni.

Tradicionálisan, az év ezen részén nő a tojás ára.

November

Az ősz utolsó hónapja alkalmas arra, hogy terveket készítsünk a jövő évre. Az elmúlt évben megtapasztaltak értelmezzük, a belőlük levont tanulságot átszőjjük a jövőbe.

A tyúkokat etethetjük kukoricával, minden másnap válogatott búzával keverve. A zab jó megoldás a madarak belső hőjének megőrzésére.

December

Ebben a hónapban szükséges, hogy biztosítsunk madarainknak egy alapvető gabonaadagot éjszakára, mert a decemberi napok nagyon rövidek és hidegek, plusz a tyúkoknak rengeteg időt kell a sötétben tölteniük. Ne hagyjuk kint a csirkéket az erős szélben, ha nem létesítünk nekik megfelelő védelmet a helyiség elejére. A célnak megfelel néhány keresztbe tett szalmabála, amik felfogják a szelet minden irányból.

* A cikk létrehozva: 2017. január 4.
* Utoljára szerkesztve: 2020. július 13.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-a-tyukudvarban.blog.hu/api/trackback/id/tr5812078837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zellerlevél 2017.01.04. 21:54:55

Ez tetszik. Elmentettem magamnak. (Éppen valami hasonlót írok a kertről a blogomon, azért, hogy jövőre könnyebb dolgom legyen.) :)

Donkey Hote 2017.01.04. 23:54:34

@zellerlevél: Örülök, hogy tetszik! Ezért már megérte nekem... Izgatottan várom! :D
süti beállítások módosítása